Tömegbukás volt a Tour de Hongrie-n, több versenyző kórházba került – videó
A balatoni szakaszon történt a baleset.
A balatoni szakaszon történt a baleset.
Érdemes tájékozódni, mert sok lezárás lesz a verseny miatt.
Szerdán rajtol Budapesten a jubileumi Tour de Hongrie, amelynek történetét száz évvel ezelőtt kezdték írni. A körverseny rövid időre a régió egyik legfontosabb amatőr versenyévé vált, profi marketinggel és nagy nevekkel a mezőnyben – amíg a nagy szponzor halála, a pénztelenség és a rémes nemzetközi helyzet véget nem vetett a hőskor ragyogásának.
A nemzetközi versenyen résztvevő profi kerékpárosokhoz szerdán bárki csatlakozhat.
A belga Thibau Nys nyerte meg a 45. Tour de Hongrie-t, a kerékpáros körversenyen a legjobb hazai bringásnak járó fehér trikót Dina Márton érdemelte ki. Fotósunk, Göllner Pál képein megmutatjuk a verseny legjobb pillanatait.
Jó néhány helyen tilos lesz megállni.
Az első napon Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyéket érinti a kerékpáros verseny, de hétvégén már Budapesten is vannak futamok.
A verseny össztávja 854 kilométer, az összesített szintemelkedés pedig 7871 méter.
Az időjárási körülmények miatt neutralizálták a Tour de Hongrie országúti körverseny vasárnapi záróetapját Budapesten.
Az utolsó száz méterig úgy tűnt, kitarthat az ír Edward Dunbar előnye, de az olasz Antonio Tiberi az utolsó métereken legyőzte.
A verseny szerdán Csákvár és Székesfehérvár között kezdődik.
A versenyzők a Városliget és a Puskás Aréna körül futó pályán zárják az országúti kerékpáros körversenyt.
Pénteken még szakaszgyőzelmet ünnepelhetett Alois Kankovsky, most viszont már kórházban vár az operációra.
Székesfehérvári befutóval ért véget a Tour de Hongrie.
A Kékestetőn záruló etapot a sárga trikós lett Krists Neilands nyerte, Dina Márton második, Valter Attila pedig harmadik lett.
Dina Márton a kétszeres Tour de France-, kétszeres Giro d’Italia- és háromszoros Vuelta a Espana-győztes spanyol csapatában, a Kometa Cycling Teamben indul a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.
Budapestről indulhatna 2020-ban, legalábbis erről tárgyal a Magyar Triatlonszövetség elnöke.
Talán arrafelé volt dolga. Vagy csak nem vette észre, hogy épp egy verseny zajlik körülötte.
Változás történt a programban: Magyarország legrangosabb nemzetközi kerékpáros körversenye az eddigi tervekkel ellentétben nem érinti a fővárost.